Horváth Krisztina

TÁMOGASS!

Sok kicsi sokra megy! Építsünk otthont értelmi fogyatékkal élő felnőttek számára!

Egyéni események
folyamatos

A Patrónus Ház alapítói és támogatói olyan otthont és fejlesztő központot álmodtak meg, melyre több városban is igény lenne, hogy az autista és egyéb értelmi fogyatékkal élő felnőtteket, családjuk életük végéig biztos otthonban tudhassák.

Úgy gondolom, hogy azoknak akik nem olyan szerencsések mint mi, akiknek megadatott az önálló életvitelre és önfenntartásra való képesség, segítenünk kell!
Mivel ők nem tudnak az ügyükért kampányolni, örömmel vállaltam Ildikó felkérését, hogy legyek a kampány egyik követe.
Több mint 10 éves ismeretségünk alatt kitartása és hihetetlen munkabírása mindig is motiváló volt számomra. Biztos vagyok benne, hogy az ő lendülete másokat is magával ragad és az álom, az elképzelés hamarosan otthont ölt.

Örülök hogy részt vehetek ebben az adománygyűjtésben remélve, hogy minél többen tudunk segíteni.

Bízom benne, hogy kampányunk segítségével sokan megismerhetik és támogatják a Patrónus Ház tevékenységét.

Minden kicsi és nagy segítséget hálásan köszönök/köszönünk!

Kriszta
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Otthon egy életre! – Építsünk otthont autista és egyéb értelmi fogyatékkal élő felnőttek számára!

  • Hazánkban becslések szerint közel 100.000 autista él. Számukra a társas kapcsolatok és kommunikáció mindennapi nehéséget okoz. De abban nem különböznek másoktól, hogy ők is szeretnének önálló életet élni, dolgozni, barátokat szerezni!
  • A felnőtt önálló életük megteremtéséhez szeretnénk létrehozni egy 12 fő befogadására alkalmas otthont, ahol az önálló élettér mellett biztonságos, vidám, térben és vizuálisan is akadálymentesített környezetben élhetnek életük végéig.
  • Családi érintettség kapcsán határoztuk el, hogy teszünk az ügy érdekében és létrehoztuk cégünket, melynek fő célja az otthon megépülése. Az építkezéshez szükséges ingatlant önerőből már biztosítottuk. A következő lépés az otthon felépítéséhez szükséges látványtervek és építési engedélyeztetéshez szükséges tervrajzok és dokumentációk összeállítása az építkezés megkezdése előtt. Ezen dokumentációk elkészítéséhez szükséges pénzforrás megteremtése most a célunk.
  • Ha adománnyal szeretnéd segíteni céljaink elérését, akkor vedd fel követeink egyikével a kapcsolatot!

 

Bővebb információt rólunk és céljainkról a www.patronushaz.hu oldalon találsz.

Adományozók listája

2017-06-21 Crevision 100 000Ft