19anka94

"Sok kicsi sokra megy" - avagy tegyük együtt szebbé a gyerekek nyári szünetét!

22. Női Futógála
2017.05.21

Mivel Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből származom, így tudom, milyen az amikor egy család nehéz körülmények között él és sok esetben az embereknek a családjuk ellátására sincs elegendő pénzük. Célom a kampány alatt, hogy azok a tehetséges gyerekek, akik nehéz körülmények között rejtve maradnának elkezdhessék bontogatni szárnyaikat. Emellett az egy hét tanulás és "munka" mellett célunk egy olyan vakáció biztosítása is, mely elfeledteti velük az otthoni gondjaikat és kikapcsolódva tudják felfedezni rejtett tehetségüket! Fogjunk össze együtt ezekért a gyerekekért! :)
Főoldal / Jó Ügyek támogatóinak / Követek és vállalásaik

Tehetséggondozó nyári tábor hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek részére

Az OPÁL Tehetséggondozó Alapítvány 2010-es alakulása óta legfőbb céljának a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, azon belül is legfőképpen a roma származásúak támogatását tűzte ki. A sport, a zene, a képzőművészetek, a humán és a reáltárgyak vonatkozásában kiemelkedő fiatalok számára is lehetőségeket kínálunk tehetségük kibontakoztatásához.

Ahhoz, hogy minél hatékonyabban tudjuk támogatni a gyerekeket, szeretnénk egy bentlakásos egy hetes nyári tábort szervezni, ahol csak a tehetségterületüknek megfelelő foglalkozásokon vesznek majd részt. A tábor végén lehetőséget biztosítunk minden résztvevőnek, hogy egy gálán nagy közönség és a sajtó előtt megmutathassa, mit tud.

A jelenlegi gyűjtés célja, hogy minél több fiatalnak biztosítani tudjuk a táborban való részvételt. A tábor minimum létszáma 10, maximum 50 fő. Egy gyermek egy heti táborozására kb. 50.000 forintot számoltunk, melyben benne van a szállás, étkezés, belépők, foglalkozások, felszerelések. Minél többet sikerül gyűjtenünk, annál több helyet tudunk biztosítani a tehetséges fiataloknak, hogy megvalósíthassák álmaikat.

Alapítványunk tevékenységéről további információt találhat a www.opaltehetseg.hu oldalon vagy a Facebookon (https://www.facebook.com/opalalapitvany/?ref=aymt_homepage_panel).

Mindenkinek köszönjük a támogatást és reméljük, hogy minél több ifjú tehetségnek segíthetünk elindulni a saját útján.

Adományozók listája

Ezt a kampányt jelenleg még nem támogatta senki...